Európa –
Hogy jobban értsük egymást,
megtanultam néhány nyelvedet,
de te meg sem próbáltad helyesen kiejteni a családnevemet.
Az első találkánkon
kirobbant belőlem az öröm – ahogy az én népemnél járja,
aztán jajongtam a fájdalomtól – megszokásból szintén,
de te rám szóltál,
hogy este 10 után minden hang lármának számít.

Európa –
Megleptél, mint én is önmagamat,
ahogy jóval fakóbb és szőkébb lettem nálad,
hogy micsoda kéjjel üvöltözök tüntetéseiden
azok ellen, kiket nem én választottam.

Kék szemű, kékvérű, piros útleveles fiaid éjszakáin
megláttam az álmodat,
de a reggeleid sosem voltak az enyémek, Európa…
Szerelmeskedtél velem, de nem kérted meg a kezemet.

Európa –
Az Ezeregyéjszaka meséit vártad tőlem,
de én semmi mesést nem tudtam előhívni
bombákkal és sikolyokkal teli gyermekkorom sötétjéből.

Minden gyermek felnőtt bennem,
minden katona megfáradt bennem,
minden vándor végképp eltévedt bennem.
A karodba vágytam, hogy egy pillanatra semmivé legyek,
enyhet leljek...

Európa –
A szívem súlyosabb, mint az 56 kiló, amit az öledben tartasz,
ha ez nem sajdítja szívedet – úgy testemet se méregesd!

_Fordította Kinga Kali